A gyereknevelést gyakran érzem lehetetlen küldetésnek.
Ahogy Ethan Hunt mondja: Nincs védett ház, nincs utánpótlás, nem mentenek ki!
Na ez itt a lényeg! Többször kerülök olyan gyereknevelési helyzetbe, ahonnan menekülnék,de senki nem ment ki onnan. Csak saját magamat tudom kimenteni!
Heves érzelmeket váltott ki sokakból a kormány új rendelete a HIT.
Amikor a férjem nagy vonalakban említette a dolgot, én csípőből rávágtam, hogy helyes, mindenre fel kell készülni! Legyen egy protokoll eljárás,amihez nyúlni lehet, ha baj van, ne akkor kelljen kapkodni.
Aztán ez a protokoll-dolog bekattant a fejembe:
Nem csak a Fantom protokoll miatt!
Többször kerülök olyan gyereknevelési helyzetbe, hogy elönt a méreg, ott állok tehetetlenül a „legszívesebben szétcsapnám a kölyköt” érzéssel. Ezerrel kattog az agyam, hogy most mi lenne a pedagógiailag, hosszútávon is jó megoldás, ami a gyerekem érdekét is szolgálja, egyezik az elveimmel, hatékony!
ÉS NEM JUT ESZEMBE SEMMI ILYESMI!
Ezért elhatároztam, hogy előre fogok gondolkodni!
- Mit fogok mondani, ha a lányom megint odasóz az öccsének?
- Mivel motiválom őket, ha megint megy a nyűglődés fogmosáskor?
- Mi lesz a következménye, ha közlik, ők ezt nem csinálják meg?
Úgy érzem, ha felkészülök egy-egy helyzetre, nem ér váratlanul, akkor higgadt maradok, határozottan tudok fellépni az adott helyzetben.
Ti mit gondoltok? Vannak instant megoldásitok egy-egy gázosabb helyzetre?
Tanuljunk egymástól!
Szép napot!
Eszti
